Rozsnyay Mátyás Emlékverseny
A Rozsnyay Mátyás Emlékverseny Tolna megye egyik legrégebbi és legsikeresebb sakkverseny-sorozata. 1996-ban indult, kezdetben gyermek csapatversenyként, majd az évek során korcsoportokra bontott egyéni sorozattá alakult. A 2020-as évek elején a rendezvény felnőtt csoporttal is kiegészült – ami először a kísérő szülők számára nyújtott játékos lehetőséget, mára pedig teljes értékű kategóriává vált.
2023-tól a versenysorozat a „10 Város a Magyar Sakkozásért” program tagjaként is működik,
ezzel is erősítve a hazai sakkélet közösségi és utánpótlás-nevelő szerepét.

♟️ A névadó: Rozsnyay Mátyás (1833–1895)

Rozsnyay Mátyás gyógyszerész, feltaláló és sakkszakíró volt, aki a magyar nyelvű sakkirodalom megteremtőjeként maradt fenn a hazai kultúrában.
Zombán működő patikájában fejlesztette ki híres, gyermekgyógyászatban használt keserűségmentes kinin-készítményét, amellyel
nemzetközi elismeréseket szerzett Brüsszelben, Párizsban és Bécsben is.
A sakk terén az 1850-es évektől kezdve tevékenykedett.
Ő indította el a Vasárnapi Ujság első sakkrovatát, ő közölt először magyar nyelvű sakkfeladványt, és az ő munkásságához kötődik számos ma is használt magyar sakk-kifejezés – köztük a „játszma” szó is.
Rozsnyay Mátyás 1895-ben hunyt el Aradon, öröksége azonban tovább él:
1965 óta a Magyar Gyógyszertudományi Társaság,
1996 óta pedig a Tolna megyei gyermekversenyek is az ő nevét viselik.
📄 Bővebben Rozsnyay Mátyás életéről (PDF)